Régebben a gratuláció után szinte mindenkinek ez volt az első hozzászólása-kérdése a gyerekkel kapcsolatban. Tartalmat nem nagyon rendeltünk a válaszunkhoz (ami természetesen "igen" volt), mert egyrészt valóban semmi gondunk nem volt és mintaszerűek voltak a mindenapjaink és éjszakáink, másrészt nem tudom elképzelni, hogy létezik a kérdés inverze: talán van rossz baba is?
Mindenesetre, ha ma érdeklődnének biztos azt válaszolnánk, hogy borzasztórosszégetnivalókisördög!!! De nagyon élvezzük. Megható figyelni, hogy bontakozik ki az értelme, nyílik a kíváncsisága, szívja magába a nagyvilágot és benne megtalálja magát és cselekedeteit, hiszen nem is olyan régen csak egy hátán fekvő ösztönlény volt.
Ez gyönyörűen hangzik így ömlengve, a gyakorlatban azért nem ilyen cukormázas. A hiszti kimondottan szórakoztató, le vagyunk nyűgözve a produkcióktól (páros lábbal toporzékolás, ívben hátra hajlás, dobhártyszaggató üvöltés) és büszkék vagyunk bontakozó éntudatára. Szivacsként szív minden információt, aminek az az eredménye, hogy a nap végére teljesen túlpörgeti magát. Ez már fárasztóbb dolog. Éjfél felé már kicsit erőltetettnek tűnhet a nyugalmunk. Ha sikerül időben - 10 előtt - elaludni, akkor az éjszaka közepén ébred és egyből játszani akar. (Tegnap -mintegy katarzisképpen- hajnali kettőkor kiverte a kezemből az ásványvizet, így még ágyat is húzhattam. Nos, akkor nem csodáltam annyira bontakozó éntudatát.)
Amit még elfogult szülőként is nehezen tudtunk a helyén kezelni az a problémamamegoldó képessége. Tudjuk, hogy ő a legokosabb a világon, de nem hittünk a szemünknek, amikor a fotel alá begurult labdát -miután kézzel nem érte el- egy másik játék segítségével próbálta kipiszkálni. Ha így megy tovább holnap egyenleteket fog megoldani.
